Marketingterv kezdőknek

A magad ura szeretnél lenni?

Vállalkoznál, de eddig, soha nem mertél belevágni?

Már elindítottad vállalkozásod, de a siker még várat magára?

Nincs mentorod, aki segítene a mindennapokban?

Egyre több nővel találkozom, aki komolyan fontolgatja azt, hogy fix munkahelyi állása mellett szeretne elkezdeni vállalkozni. 

Lehet ez azért is, mert nem azt a munkát végzi, amit szeret csinálni, de lehet kényszermegoldás is arra, hogy több lábon állhasson a család és nagyobb bevételre tegyenek szert.

Mindegy, hogy mi a motiváció, a cél az, hogy ha már egyszer elindultál szándékoddal, akkor sikerre is tudd vinni a terveidet, a befektetett pénzedet semmiképp ne veszítsd el, és jó irányba indulj el lelkesen!

Ez viszont az marketing alaptudás hiányában kockázatos, hiszen nem tanították sehol az életben azt, hogyan is kell navigálni a vállalkozói vizeken, mi mindent kell figyelembe venni és megtervezni ahhoz, hogy egy vállalkozás jó alapokra legyen helyezve. 

Ismerős neked ez a helyzet, amikor valaki belevágott, de elveszett a marketing útvesztőjében?

A legtöbb ember – mivel soha nem tanulta – ösztönből fog elindulni.

Ha lát jó példát, az előny, de ez nagyon ritka, ezért  kezdetben másol mindenkit és mindent, amit csak tud.  

A legjobb esetben youtube csatornákat vagy facebook csoportokat keres fel, és onnan próbálja összerakni a képet, és fejlődni az ingyenesen elérhető anyagok, megosztások által.

Hát persze!

Nincs előttünk példa arra, hogy mennyivel többre viheted, és mennyivel gyorsabban haladhatsz előre akkor, ha szakember segítségéért fizetsz, mentort vagy üzleti tanácsadót fogadsz. 

Senki nem mondja el, hogy az a befektetés, melyet egy szakember tudásának megfizetésével teszel, az

  • mennyit fog neked a jövőben megspórolni,
  • mennyi zsákutcától fog megmenteni,
  • mennyi feleslegesen kiadott hirdetési költségtől fog megóvni téged. 

Ezt sosem tanították, hogy érdemesebb így indulni. Ezért mindenki a saját kárán tanulja meg a leckét.

Ezért állítottam össze egy marketing tudásanyagot, hogy tudjak segíteni neked az elindulásban akkor is, ha nem jutsz el hozzám.

Letölthető hanganyag  kezdő vállalkozó nők számára.

9 alapvető átgondolnivaló kérdés, 9 pillér, melyre építhetsz és segít abban, hogy jó irányba indulj el, tisztán láss és magabiztosabb légy.

MARKETINGTERV KEZDŐKNEK

A marketingterv kezdőknek online program legfontosabb átgondolnivaló pillérei:

Mivel tudom, hogy az idő az egyik legnagyobb és legritkább kincsed, ezért ezt a tudásanyagot úgy állítottam össze, hogy neked minél kényelmesebb és könnyebb legyen meghallgatása, feldolgozása.   Amit fontosnak tartottam az az, hogy:

  • legyen bárhol, bármikor könnyen elérhető ha van net vagy wifi,
  • tudd hallgatni egy fülessel akár kocsiban, munkába menet, munka után, este pihenés előtt,
  • legyen nagyon egyszerű a nyelvezete, és mindenki megértse, aki nem szakember,
  • legyen életszerű és sok sok példával tudjam segíteni a megértést,
  • szét legyenek bontva a témakörök rövidebb hanganyagokra, hogy könnyedén tudj választani a témák közül,
  • ne legyen túl hosszú egyetlen hanganyag sem, tisztelve az idődet, amelyből úgyis oly keveés van
  • legyen hozzá munkafüzet, amibe jegyzetelhetsz, és amelyben az átgondoltakat összegyűjtheted, és leírhatod
  • legyen lehetőség a kérdéseid megválaszolására, amik az anyag feldolgozása közben születnek
  • árban sokkal elérhetőbb legyen számodra annál, mintha ki kellene fizetned 3 órányi tanácsadást

Néhány fontos gondolat rólam

25 éves vállalkozói múlttal rendelkezem, amely során nagy tapasztalatot szereztem márkaépítésben.  3 éve marketingtanácsadóként, mentorként, business coachként női vállalkozókat segítek elindulni, felvállalni önmagukat, tudást, önbizalmat építeni, és szakmai segítséget nyújtani.  Rendszeresen osztok meg tudást Bőségfrekvencia facebook csoportomban, ahol több, mint 800 vállalkozó nő figyeli, hallgatja, és próbálja meg beépíteni mindennapjaiba a praktikus ötleteket és tanácsokat, melyeket tőlem heti rendszerességgel kap.  Ez a tudásanyag annak az eszenciája, melyet 3 éve renszeresen mindenkivel megosztok, és amely alapja kell, hogy legyen minden vállalkozásnak.

Tehát, amit megkaphatsz a hanganyag megvásárálásával az …

9 hanganyag közel 200 percnyi tanácsadás MP3 letölthető vagy bármikor meghallgatható formátumban.

ÉRTÉKE: 45000 FT

Minden témához kapcsolódik egy munkafüzet olyan kérdésekkel melyeket át kell gondolnod.

1 órás személyes tanácsadás a marketingterved önnálló kidolgozása után.

ÉRTÉKE: 15000 FT

Kérdések és válaszok

Miért nem a személyes tanácsadást javaslod és miért jobb nekem ez a program?

Mondhatnám azt, hogy inkább gyere el hozzám, de neked spórolok egy kicsit most.  Felesleges, hogy azzal töltsük az időt, hogy ugyanezt elmondom neked, és te ezért többet fizess.  Sokkal nagyobb lesz az eredmény, ha azután jössz hozzám, ha már kidolgoztad az itt található kérdéseket, és felkészülten át tudjuk azokat beszélni, és irányt adni neked a következő időszakra.

Minek fizessek ennyi pénzt ki, amikor a youtube csatornák tele vannak oktató anyaggal amelyek ingyenesek?

Igen, tele vannak ingyenes anyagokkal, melyek 2 dolgot nem adnak meg neked:  az egyik az a teljes kép az adott témáról, amellyel össze tudod kötni a fontos dolgokat.  A másik az a hogyan kell ezt csinálni?  Ezeket ott nem fogod megkapni.  Évekig bolyonghatsz az ingyenes anyagokútvesztőjében, aztán lassan elveszel bennük, fizeted feleslegesen a pénzt azokra a kampányokra, melyek nem hoznak neked elég vevőt, és aztán oda jutsz, hogy sokkal többe került neked a spórolás, mint amennyibe a profi szakmai tanács kerülhetett volna először, a kezdetek kezdetén.

Minek ez a nagy hűhó egy marketingtervvel? Csak csinálok egy weboldalt és egy facebook csoportot és kész. Más is ezt csinálja.

Igen, a legtöbben csak eddig juttok el, és valószínű, hogy itt meg is fogtok akadni.  Addíg, amíg nem tudod milyen eszközeid vannak még a 2 megjelenésen túl, mivel tudsz kialakítani bizalmat és elégedettséget a vevőid fejében, nem tudod milyen lépésekre készülj fel a növekedéshez, addig nem is fogsz tudni sokáig előre jutni.  Meg fogsz ragadni egy szinten, és ott fogsz majd elbizonytalanodni, és tanácsokért rohangálni.  Jobb megelőzni mindent, és előre felkészülni fejben és tudatosságban.

Én szakmámban vagyok nagyon jó és utálom a marketinget. Tanulja az, akinek ez a szakmája és ne nekem kelljen foglalkozni vele.
Igen igazad van, sokan lettek szakemberek, és ebbe álltak bele, de van egy rossz hírem.  Minden vállalkozónak egy kicsit marketingesnek is kell lennie, mert kell tudnod érteni azt, hogyan működik a piac, az emberek és a vállalkozásépítés.  Ha ebbe nem állsz bele, és nem nősz fel a feladathoz, akkor nagyon sokba fog neked kerülni az, ha ezt más mondja meg neked.  Neked kell tudnod irányítani azt a hajót, melynek Te vagy a kapitánya, és ha tudod merre mész a hajóddal, akkor felkérhetsz magadnak marketingest, aki segít téged oda eljuttatni, nem neked kell majd mindent csinálni.  Viszont ha nem tudod merre az irány, nem is fogod tudni kiadni a munkát rendesen, és akkor más fog téged irányítani.
Én a szakmámban jó vagyok, már működik vállalkozásom, szájról szájra terjed a hírem egyenlőre. Szerinted kell nekem ez a tudásanyag?

Szerintem azért van szükséged rá, mert előbb-utóbb eljutsz addig, ahonnan így már nem megy tovább a vevőszerzés.  Nem alapozhatod a megélhetésedet arra, hogy vajon havonta hány ember fogja szórni a híredet. Pláne akkor, ha nem fizetsz nekik a szolgáltatásért, hanem spontán rábízod a sorsra, hogy ez hogyan is fog alakulni.  Szerintem ennél sokkal tudatosabban kellene tervezned és építkezned és proaktívan tenned azért, hogy stabil legyen a vállalkozásod forgalma.

Én már elindultam évekkel ezelőtt szakmai tanácsok nélkül és nagyon gyengén de próbálom saját kézben tartani a marketingemet. Nekem jól jöhet ez az online program?

Mindenképp jó, ha visszanézel az alapokhoz, és felfedezed, mi az amit nem gondoltál át kellőképpen, amikor indultál.  Melyik pilléred hiányos, és hol kellene erősíteni.  Ez az anyag egy 3 órás tanácsadás eszenciája, és most hozzájuthatsz sokkal olcsóbban, mintha tanácsadót kellene órabérben fizetned.  Szerintem ne sajnáld rá a pénzt, sokkal tisztábban fogsz látni, merre az előre.

Mi történik, ha megvásárolom, és nem tetszik a hanganyag?
Kérlek, mielőtt megvásárolod ezt a programot, mindenképp győződj meg arról, hogy ki vagyok, hogyan gondolkozom, mit képviselek minden megosztásomban a Bőségfrekvencia facebook közösségemben, és a weboldalamon.  Kérlek tájékozódj rólam, és gyűjts információkat azért, hogy el tudd dönteni, én vagyok e az az ember, akitől tanulni szeretnél vagy sem.
Amennyiben úgy döntesz, hogy igen, megveszed a programot, akkor itt nincs visszafizetési garancia, mert én a tudásomat átadtam, ráadásul sokkal alacsonyabb áron tudtál hozzájutni, mintha személyes coachingra jöttél volna. Tanácsaim nemzetközi tanulmányokkal is alá vannak támasztva,  saját szakmai tapasztalatomat is belevettem, mellyel sikereket érhettem el, és innentől kezdve nincs kontroll a kezemben azzal kapcsolatban, hogy Te élsz- e a lehetőséggel ,és komolyan belefogsz-e a saját marketingterved átgondolásába, és kidolgozásába.
Amennyiben komolyan veszed a munkát, és elkészíted a tervedet, akkor biztosan számíthatsz még további ötletekre, és segítségre tőlem, melyet az 1 órás személyes mentorálás során kaphatsz meg, és benne van a program árában.

Akik már elindultak velem az úton

Zita mindig gyakorlatias és megoldáscentrikus.  Megmutatja a lehetőségeket és segít nekem elkerülni a zsákutcákat, amelybe a lelkesedésem korábban bevitt.  Nagyon szeretek vele dolgozni.

Ani, Testkezelések specialistája

Zita leegyszerűsíti nekem azt, amiben én eddig bolyongtam és nem láttam merre az előre.  Teljesen el voltam veszve a marketing útvesztőiben és tanácstalan voltam abban, hogyan is mutassam be sokkal profibban azt, amit felépítettem.  Ő fogja a kezem, vezet az úton, tisztul a kép, megvannak mi mindent kell figyelmbe venni és átgondolni ezért sokkal magabiztosabb vagyok és látom az irányt.

Erika, Egyéni vállalkozó

A saját dolgaimat képtelen vagyok tisztán látni.  Tudom, hogy nagy a tudásom és sokmindenben tudok segíteni, de kellett nagyon Zita szakmai segítsége, márkaépítéssel kapcsolatos tudása, a márkapozicionálással kapcsolatos tanácsai ahhoz, hogy letisztuljon a kép ki is vagyok valójában és miben tudok a legjobban segíteni a hozzám fordulóknak.  Nem is olyan egyszerű ezt megfogalmazni egy mondatban.

Diana, Önismereti coach, mentor

Ezt a tudást most elérhetővé teszem neked sokkal kedvezőbb áron, mint ha személyes tanácsadás során érnéd el:

4 órányi egyéni tanácsadás

60000Ft
  • 3 órányi tudás átadása + 1 óra személyes tanácsadás értéke

Marketingterv kezdőknek online programcsomag

25000Ft
  • 3 órányi online program + 1 órás ingyenes tanácsadás

Mit kell tenned, hogy hozzájuss a programhoz?

  • Megvásárolod a hanganyagot

  • ezt követően azonnal letölthetsz 9 MP3  fájlt és 9 munkafüzetet – PDF dokumentumban

  • és kezdődhet a témák feldolgozása, utánajárás, info gyűjtés és az info feldolgozása.

  • A bónusz 1 órás egyéni megbeszélésre pedig egy későbbi, általad kezdeményezett időpontban várlak majd, amikor készen vagy az összes modul kidolgozásával.

Dönts okosan mindjárt a vállalkozásépítés legelején!

A tudás magabiztosságot ad!

Sign up to Access Amy’s Ultimate Course Creation Starter Kit

uztztjttjtjjttzjzjtztjtzjtzzjtjtjjzjzjtjtjjjhggggggggggggggggggggdfgfdfgdgfddfggfgfdffggfddgfddgfgdgddgdggdgdfggf
close-link